Képeslap Alexandriából (a kávé világnapján)

 

Kedves M,

Itt vagyunk a szállásunkon, egy kis faházban, melyet közvetlenül a tó fölé építettek. Rossz nyelvek szerint csak egy csónakház, és amit én terasznak mondok, valójában csak egy kis deszkapalló, de nekünk mégis olyan érzés, mintha a város egyik legpompásabb szállodájában laknánk.
Nyilván csodálkozol, hogy nem a tengerpartot választottuk, de itt biztonságosabb nekünk, és ez a tó sokkal inkább kifejezi a várost: a tenger a spanyol és az izraeli partokat is mossa, de a Maryut-tó csak Alexandriáé.
Eddig nagyon kellemesen töltöttük az időt, Narusi is élvezi, bár nem mondja, de pillantásából mindent értek.
Még érzem a déli kávém tetejére hintett frissen darált rózsabors finoman szurkáló ízét, hiába próbáltam erősködni, hogy csak egy könnyű tejeskávét kérek, sem franciául, sem arabul nem beszélek annyira, hogy megértsenek, az angollal pedig hiába próbálkoztam.
Narusi valamilyen világoszöld helyi italkülönlegességet kapott egy öblös bögrében, nagyon ízlett neki, és noha velem ellentétben nem kell majd egész éjszaka az álmatlansággal küszködnie, fent fog maradni velem, hogy együtt bámuljuk a csillagokat. Amúgy sem hagyna soha magamra, és persze én sem őt.
Reggel még megvárjuk, hogy felszálljon a pára a tó fölött, azután sajnos indulnunk kell, mert kezdődik a vadkacsavadászat. Tudod, mit gondolok ezekről a dolgokról, de most nem csak a saját szempontjaim vezérelnek, Narusi esetleg még elkapna egy-két kacsát…

Puszillak, majd írok a következő szállásunkról is,
Sz