Az egész házban sötét volt, csak az utcai lámpa fénye derengett be az ablakon. A férfi a hűtőszekrény előtt ácsorgott, majd kivette a piros fazekat, s tejet öntött egy mázas bögrébe. Miután feltette a főzőlapra, átballagott a fürdőszobába egy törülközőért.
Olyan hirtelen fordult hátra, mintha kígyó marta volna meg. Egyelőre nem látott semmit, sötétbe burkolózott a sarok, ahonnan a motozást hallotta, és az ablakon beszűrődő fény is egyre halványodott. Elindult az ajtó felé, hogy lámpást gyújtson, de útját állták. Egy fej vicsorgott rá.
Gondolkodás nélkül futni kezdett az ellenkező irányba, de ott volt a fal. Az ablakot pedig vasrács védte. Villámgyorsan félrehajolt, és az ajtó felé vetődött. Sikerült kijutnia a folyosóra, s rohant tovább eszeveszetten. Úgy tűnt, jó ideje fut már, de még mindig nem érte el a folyosó végét. Hátranézni nem mert, de érezte, hogy közel jár üldözője. Végre eljutott az ajtóig, de hiába rángatta a kilincset, nem engedelmeskedett neki. Pedig úgy érezte, ha kijut a házból, megmenekült.
Ehelyett küszködhetett tovább. Biztos volt benne, hogy ugyanazt a cselt nem vetheti be még egyszer, ezért hirtelen úgy döntött, szembefordul üldözőjével, s harcolni fog.
Egy öregember arcát látta, a száj különös, gúnyos grimaszba rándult, a szemek mély üregekből villantak rá.
Körülnézett, mit használhatna fegyverként, nem bírta rávenni magát, hogy puszta kézzel támadja. És nem is engedheti túl közel magához, hisz ki tudja, mire képes.
A következő pillanatot csak gyors reflexeinek köszönhette, éppen hátra tudott ugrani a karmok elől. De ellenfele csupán egy fej, mivel karmolhatta volna meg? A mozdulatot viszont tisztán látta. Ekkor jött rá, hogy álmodik.
Egy pillanat múlva már ébren volt. Teste verejtékben fürdött, szíve legalább háromszoros sebességgel vert. Felült az ágyban, és behunyt szemmel lazítani próbált. Mikor kicsit megnyugodott, úgy döntött, megfürdik, s talán már nem is fekszik vissza. Közel a reggel.
Amint megfordult, hogy felvehesse a papucsát, elállt a szívverése. Az ágya melletti asztalkán meglátta a fejet. Ordítva rohant ki a szobából.

Beletellett egy időbe, mire eszébe jutott, hogy ő maga mintázta meg előző nap a fejet agyagból. Azelőtt soha nem szobrászkodott, ez volt az első próbálkozása, de úgy vélte, hogy remekművet alkotott. A szobor viszont nem vicsorgott, mint álombeli mása, vén, ráncos, szép öregember volt. Különösnek találta, hogy csupán a száj átformálásával milyen kísérteties arccá változtatta álma.
A fejet nem modell után mintázta, de míg formálta, olykor a tükörbe nézett, hogy ne kövessen el alapvető anatómiai hibákat. Megfigyelte, hogyan emelkedik ki az orr, hogyan süllyed be a szemüreg, milyen a fül formája. Amit látott, továbbította az agyagnak, kissé eltúlozva a részleteket. És egy egyéniség bontakozott ki a holt anyagból. Rokonszenvesnek tűnt, de kissé vadnak. Találomra elkezdte öregíteni, hátha szelídebb lesz. Ráncokkal szabdalta fel az arcot, mélyebbre véste a szemeket, szélesített az állon. Amikor egy kedvesen hunyorgó öregember nézett rá, úgy ítélte, hogy kész.

A következő éjjel is megérkezett a rémálom. Újra végigüldözte a házon a fej, s nem jött rá, hogy álmodja csupán. Ébredés után viszont már nem rémült meg annyira a valódi szobor láttán.
De amint jobban megszemlélte, elfehéredett. A szájzug kezdett felfelé húzódni, éppen csak egy kicsit, de nem volt kétsége afelől, hogy ez a torz grimasz felé vezető út első fázisrajza.
Megpróbált visszaemlékezni, hogyan jutott eszébe, hogy szobrot készítsen, de mintha nem lett volna előzménye a gondolatnak.
Az alkotás folyamatát viszont fel tudta idézni. Az nyugtalanította, hogy a tükörbe nézett munka közben. Mert így önmagából is átvitt valamit a fejbe. Ki tudja, talán épp így fog kinézni, ha megöregszik. Korábban már gondolt rá, hogy összetöri, de most visszarettent.
A fej minden éjszakáját tönkretette. Reggelente kimerülten, karikás szemmel és zihálva ébredt. A szobor viszont szemmel láthatóan nem változott, a halvány gúny megmaradt szájszögletében olyannak, amilyennek az első rémálom után látta.
És ez ejtette ismét gondolkodóba. Talán ez csak az út kijelölése, az első lépés, de a többit neki kell megtennie.

Az agyag furcsa módon nem száradt még ki, noha hetek óta megkapta már a formáját. Emlékezetébe idézte az álombeli torz vigyort, s nekilátott, hogy a szobrot is olyanná tegye. Most sokkal nehezebb dolga volt, de estig megbirkózott a feladattal. A szobrot azután faládába zárta, és egy egész doboznyi szöggel kalapálta rá a fedelet.
Azon az éjszakán sokat álmodott. Végtelen tölgyerdőkről, hegyekről, távoli városokról. Megjelent az öregember feje is egy múzeum tárlójában. A grimasz letörlődött róla.

Advertisements

Mit gondolsz erről? Írd meg!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s