Cort AD810

 

Bea akkor szerezte meg a gitárt, amikor az utolsó gimnáziumi nyári szünetben elment egy felvételire felkészítő táborba. Minden nap voltak előadások, sőt számonkérések is, de városnézésre akkor is talált időt, ha a tanulástól vette el. A nagy záróvizsgának egyébként sem volt tétje, a felvételiig még hónapok voltak hátra, és mivel értelmetlennek tartotta a kampányszerű tanulást, meg amúgy is nyár volt, órák után inkább lazítani akart és világot látni. Egy darabig csak sétált az egyetemi épületek között, azután kimerészkedett a campuson túlra.

A várost hatalmasnak, élőnek és pezsgőnek látta. Elég nagy volt, hogy minden beleférjen, amire csak vágyhat, de mégsem érezte benne magát elveszettnek. Még érkezéskor, az állomáson vett egy térképet, be is jelölt rajta pár fontosabb helyet, de amikor rátalált a sétálóutcára, nem volt rá többet szükség. Könyvesboltok, antikvárium, egy kortárs galéria – félt, hogy nem is lesz ideje mindenre. Amikor pedig meglátta a gitárt az egyik kirakatban, úgy érezte, ezért kellett idejönnie.

Nem tudott játszani, de minden vágya az volt, hogy zenélhessen. A gitár pedig az egyik legtöbb lehetőséget kínáló hangszer. Játszhat szólót, kísérhet másokat, feldobhatja a hangulatot bárhol, de akár saját magát is szórakoztathatja esténként.

Szinte az összes pénzét oda kellett érte adnia, de végül egy nagy műanyagtasakban hazacipelhette a gitárt a szállására. Sok mindent nem tudott vele kezdeni, mert nem volt felhangolva, de azért próbálkozott. Tudta, hogy ha majd visszajön egy év múlva az egyetemre, első dolga lesz, hogy keressen egy tanárt. Otthon a könyvek és a tévé segítségével eljuthat egy bizonyos szintre, de ebben a nagyvárosban lesz majd belőle igazi gitáros.

Az egy évből aztán másfél lett, de egyszer csak az Eleanor Rigby akkordjait pengette a tanára lakásán. Nem ment túl jól. Nehéznek találta a technikát, és nem értette, hogy képes annyi ember mégis megtanulni, ő pedig miért nem. Talán gyenge a keze, a csuklója, hogy nem tudja rendesen lefogni a húrokat? Persze a tél is szerepet játszott ebben, elgémberedett kezei csak az óra végére melegedtek át annyira, hogy felvegyék a tempót, de akkor sem brillírozott. A tanár pedig meg volt róla győződve, hogy nem gyakorol eleget, azért nem halad. Tél végén abba is hagyta.

A gitár egy ideig a sarokban porosodott, de nyáron újra elővette, és gyakorolt. Kottákat keresett, és meg is tanult pár egyszerű spanyol táncot, és az ujjbegyein már rég megkeményedett a bőr, mikor a húrokat lefogó keze még mindig nehezményezte az erős igénybevételt, és Bea játéka megmaradt a kezdő szinten. Így nem állhat ki a barátnője esküvőjén, nem szolgáltathat finom háttérzenét a testvére felolvasóestjén…

Később, évek múlva a gitár nyakára valamelyik költözéskor rálépett valaki, és két hangolókulcs is elgörbült. Már nem lehetett rajta játszani, mert percek alatt lehangolódtak a húrok. Bea hangszerjavítót keresett, de a városban nem talált, és egyébként is sok dolga akadt, túlóráznia kellett, úgyhogy megint félretette egy kicsit az álmait.

A határidős munka végeztével nagy ünneplést rendeztek, a város egyik legjobb éttermébe szervezett ebéd után pedig még egy kolléganő is meghívta magához a társaságot. Kényelmes vidéki háza volt sok szobával, és a késő estébe nyúló beszélgetés után Bea ott maradt éjszakára is. Padlástéri szobát kapott, az ablakból éppen látszott a Hold. A szekrény mellett pedig megpillantott egy gitárt.

Úgy nyúlt feléje, mintha a sajátja lenne, aztán észbekapott, és csak nevetett magán, de határozott mozdulatokkal húzta le a zipzárt a tokon. Igen, ez a gitár egész más volt, mint az övé. Már elfelejtett szinte minden valaha ismert kis dalocskát, de ez nem számított, végigpengetett pár akkordot. Aztán csak nézett maga elé – ez nem lehet igaz, könnyedén le tudja fogni a húrokat! Megvizsgálta a gitár nyakát, és döbbenten látta, hogy jóval kisebb a húrmagasság, mint amihez eddig szokott. Ennyi az egész? Erre az apróságra nem jött rá sok év alatt? A tanárja miért nem mondta soha?

Úgy érezte magát, mint aki nehéz bársonyruhában tanul meg táncolni, és csak később jön rá, hogy egy könnyű dresszben is lehet. Most már akárhol játszhat, akármit. A világ újra tele van lehetőségekkel.

gitar2

Ez az írás a Minerva Capitoliuma februári számában jelent meg először.

Ezen a linken a korábbi számokhoz is hozzá lehet jutni:

http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd-el/

Reklámok

Mit gondolsz erről? Írd meg!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s