Az előző napi kiadós eső úgy átitatta a földet, hogy szinte lekvárszerű lett, a fiú mégis kiment gyújtóst gyűjteni. Volt egy nagy gumicsizmája, így attól nem kellett tartania, hogy sáros lesz, azon viszont bosszankodott, hogy száraz gallyakat nemigen fog találni.
Korábban kellett volna összeszedegetni a lemetszett ágakat, de tavasszal csak otthagyott mindent a fák alatt a földön. Nyáron is tervezte, hogy majd felaprózza őket és papírdobozokba rakja, de vagy más dolga akadt, vagy pedig az idő volt túl forró. Most pedig már ősz van, fűteni kell, és csak egy-egy napra marad abba az eső.
Édesanyja kis rózsaszín metszőollója régi ismerősként simult a kezébe. Volt valahol egy csupa fém, rideg-steril szerszám is, erősebb és nagyobb, de a rózsaszínű kényelmesebb, kedvesebb, és a kis gallyakhoz éppen elég.
A levegő inkább vízgőzből állt, mint oxigénből, a nyáron kóróvá száradt paradicsomok most vadul burjánzó dzsungelt alkottak a kert műveltebb részén. A földre hullott gyümölcsök többsége már eljutott a rothadás késői fázisába, a muslincák hada részegen tobzódott a lakoma fölött. Az émelyítően édes, erjedt szagba a korhadó fák kesernyés kipárolgása és a paradicsomhajtások tömény zöld illatorgiája keveredett. A fiút bántotta, hogy minden igyekezete ellenére a kert alig adott valamit az asztalukra. De a párás fátyolba burkolózó világot mégis csodálta, úgy érezte, Indiában van monszun idején.
Persze soha nem járt még ott. Épp csak annyi pénzük volt, hogy megéljenek belőle, utazásra és egyéb mulatságokra sosem tellett. De azért ő mindig utazott. Képzeletében.
A metszőolló ütemesen csattogott: míg Indiában járt, megtelt a papírdoboz. Hihetetlennek tűnt, hogy száraz gallyak is kerültek bele, egy kisebb halmot elkerült az eső a bodza sűrű lombja alatt. Az átnedvesedett ágak pedig recsegőn, roppanva törtek, ezek is gyorsan meg fognak bent száradni.
A szomszédban gazdag emberek laktak. Legalábbis ezt lehetett gondolni róluk, mert palotának is beillő házuk és két új kocsijuk volt, és havonta legalább egyszer kerti partit rendeztek. A két telket elválasztó sűrű fás-bokros sávon átszűrődő hangok tanúsága szerint télen is. Épp csak látásból ismerték egymást, a zöld határ mintha két földrészt választott volna el, de a zenei ízlésük hasonlított egymásra.
A fiú a gallyak szedegetése közben annyira közel került hozzájuk, hogy véletlenül elcsípett pár szót. „Ha nem lennénk ilyen szegények, kicserélhetnénk a …”
A metszőolló elhallgatott, s a fiú csak állt tátott szájjal. Szóval szegénynek érzik magukat? Akik mesebeli uralkodók leszármazottai voltak képzeletében? Ő pedig épp most járt Indiában. Hálásan és boldogan iramodott vissza a házuk felé.
Independent Writer 