Örökkévalóság kis hibával

 

Az ablaknál állt és a tájat nézte. Látta a hegyek szabálytalan, a látóhatár széléig húzódó vonulatát, a magasabb csúcsokon a soha el nem olvadó havat. A felhők sem tudtak tőlük szabadulni, mindörökre magukhoz láncolták őket.
A levegő hűvös kék volt, akár az őszi zúzmarás reggelek, de ő még nem látott őszt. A hegyoldalon, melyre az ablaka nézett, mindig nyíltak a gyöngyvesszők és a rozmaringok. A távolság összemosta kissé a színeket, így nem tudta megkülönböztetni a virágok csoportjait, a nevüket is csak véletlenül ismerte meg, amikor botanikusok sétáltak el mellette.
Örült az újonnan szerzett tudásnak, mint mindennek, ami kívülről jutott el hozzá, s nem saját elméjéből merítette. Mert csupán néhány téglát kapott másoktól, jórészt egyedül kellett építkeznie. De azért tudása palotája egyre nőtt, bővült, szépült, hiszen csak gondolkodott, mióta eszét tudta. Csak reménykedhetett benne, hogy stabil és erős is, de még nem tudott bizonyosságot szerezni.
Ennek ellenére jól érezte magát. Minden idejét az ablakban töltötte, a párkányra támaszkodva. Ha lenézett volna, bizonyára szédült volna, de ő mindig felfelé nézett, a hegyre. És kapaszkodott, pedig érezte, biztonságban van odafent. A kastélyt még sohasem látta, nem mozdult ki a szobájából, csak tudta, hogy gyönyörű és nagyon régi lehet.
Egy fiatal férfit bámult mindig, aki marhákat legeltetett a hegyoldalon. Fehér inget és homokszínű térdnadrágot viselt, úgy tűnt, nem érzi a hideget. Az állatai nem kóboroltak el, pedig nem figyelt rájuk. Arra az ablakra függesztette szemeit, melyben ő állt.

Egyszer gyerekek látogatták meg, és akkor megpróbált visszaemlékezni a saját gyerekkorára, de nem sikerült belőle felidéznie semmit. Arra sem emlékezett, ki hozta világra. De saját magáról sem voltak régi emlékképei, amióta eszét tudta, így nézett ki. Bár itt egy kicsit elbizonytalanodott, mert még egyszer sem nézett tükörbe. Csak érezte a finom, arisztokratikus vonásait, a magasan ülő járomcsontokat, a szigorú szürkéskék szemét, a halványra festett száját, érezte testét a rásimuló púderszín selyem alatt. Érezte, hogy szép. Hát mi másért bámulná őt mindegyre az a tehénpásztor? Milyen jó lenne, ha végre otthagyná az állatokat és idejönne hozzá! Vagy talán ő maga is elindulhatna felé. Hihetetlen, hogy eddig eszébe sem jutott, de most nagyon vágyott rá, hogy felfedezze a virágokkal borított hegyoldalt, s utána az egész világot. Csak el kell engednie az ablakpárkányt, és indulhat.

De valami nincs rendben: érezte az arcát, a nyakát, a kezét – a testét azonban csak derékig. Bosszantó, ahogy a külső valóság birtokba tudja venni az életét. Mert ezzel a kis hibával, hogy szoknyát nem festettek neki, nem hajthatja végre a tervét. Eddig azt gondolta, hogy egyszerűen csak fellibben a hegyre. De így?!

litajpo

Reklámok

Örökkévalóság kis hibával” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ez hogy kerülhette el a figyelmemet? Talán mert nem tetted ki a Facebook-oldaladra – tanulság, hogy mostantól magát a blogot is figyelmesebben lesem 🙂 Gyönyörű leírás, szinte magam előtt láttam a tájat (imádom a hegyeket, a kemény, álmosító levegőt, a teheneket és birkákat, a havas csúcsokat, tehát mindent, ami egy ilyen giccses látképhez kell :D), és tetszett a két szereplő között vibráló feszültség. A végén a csattanó pedig egyszerre megmosolyogtató és melankolikus. Hát soha nem lehetnek egymáséi…? 🙂 A Csudálatos Mary második kötetében van egy történet, amikor a kislány belevarázsolódik egy dísztányérba, és nagyapja-korabeli gyerekekkel találkozik. Az volt a kedvenc fejezetem abból a könyvből (mindig csak a történelem, naná :D), és így visszagondolva annak volt ilyen hangulata. Köszönöm ezt az élményt is!

    Kedvelés

    1. Tényleg nem tettem ki a FB-oldalamra, de ez csak véletlen. Épp aznap volt az “Olvasás Éjszakája”, és csak egy sima, blogra mutató link került ki, de már nem emlékszem, hogy miért tettem ezt. 🙂
      Nagyon örülök, hogy mégis megtaláltad, és megint irodalmi időutazásokra vitt. 🙂 Köszönöm újra!

      Szerintem egymáséi lesznek majd, én drukkolok nekik, bár már elmentem a kiállításról. Remélem, a hiányos öltözék csak annyira probléma a lánynak, hogy még gondolkoznia kell egy kicsit, hogy tegye magát szalonképessé. 🙂

      Mindent ki fogok tenni a FB-oldalra ezentúl, részben azért is, mert én pl. nem tudok kommentet írni blogspotos blogokba. Sem úgy, ha belépek a bloggerbe, sem WP-azonosítóval, sem URL-lel. Biztosan valami olyan egyszerű technikai probléma ez, ami csak rajtam fog ki. 🙂

      Kedvelés

Mit gondolsz erről? Írd meg!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s