Könyvklub

 

Az író a kedvenc karosszékében feküdt – lábát a fejtámlának támasztotta, fejét lelógatta – és elszántan gondolkodott. Már hetek teltek el az utolsó könyvének megjelenése óta, és még mindig nem tudta, mikor jön a következő.
Kitartóan járta az utcákat, de semmi használhatóra nem bukkant, pedig az összes szeméttároló fedelét is felemelte.
Hiába minden – gondolta csüggedten – nincs már ihlet. Más foglalkozás után kell néznie. Pedig milyen bőséges évek jutottak neki! Épp csak elgyalogolt a sarokig, s már meg is volt a következő regény.
De a világ megváltozott. Egyre hosszabb időbe tellett, míg rábukkant a megfelelő mondatokra. Ijedten látta, hogy mind gyérebben csordogál, s félő, hogy hamarosan végleg elapad a forrás.
Kétségbeesett lépésre szánta el magát. Végigjárja még egyszer a várost, és ha nem jár szerencsével, véget vet életének.
De hajnalra kezében volt a kincs. Áhítattal húzta végig ujjait az írott sorokon, régóta követelőző lelke megkapta végre a sóvárgott táplálékot. Kezében a radír halálpontosan követte szeme mozgását órákon, napokon, heteken át. Végül elkészült. Kitörölte az utolsó szót is. Most már kiadhatja a könyvét.

A család a teraszon üldögélt: apa, anya, fiú és lány. Egymás ki nem mondott szavaira figyeltek, el nem mulasztottak volna egy néma pisszenést sem.
A fiú rábukkant a katalógusra. Hurrá! – kiáltotta boldogan – rendelhetnének valami szépet. A lány választott, az apa feladta a levelet, az anya kibontotta a csomagot.
Milyen szép – örvendeztek. Talán a legszebb az összes közül, ami valaha is érkezett. Így hát a csomag felkerült a polcra, a többi közé, a benne lévő könyv pedig, mely tökéletes védelem volt a szállítás alatt, hogy össze ne nyomódjon a doboz, az utcai szemetesben landolt.

Meleg tavaszi délelőtt volt, üde virágillatot sodort a szél. Az utcán csak egy szakadt csavargót lehetett látni. Jobb karja teljesen eltűnt az egyik szeméttárolóban, szeme behunyva is az eget fürkészte. Arcán hirtelen boldog mosoly ragyogott fel: megtalálta! A mocsokból kihúzott üres lapok, melyeket ügyes kezek fűztek könyvvé, szerencsére épek és tiszták maradtak.
Még aznap elkezdte leírni gondolatait.
Mikor elkészült – egyre tovább tartott, ahogy vénült – finoman belecsúsztatta egy másik szeméttárolóba.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Reklámok

Reggeli Duna-part (szonett)

 

Pár hónapja már, hogy minden reggel

A Duna vár rám az utca végén;

Napfény csillan hullámfodrok élén,

Csalóka játékot űz szememmel.

 

Nézem, hogy a túlpart mikor kel fel.

A nap Buda vára fölé érvén

Végigsimít minden tető szélén,

S beteríti aranyszín meleggel.

 

Villamos közelít, s én csak állok,

Hátam mögött öreg varjú károg,

Hangulatom hű kifejezője:

 

Mert indulnom kell, szépséges Buda.

Fájó kényszer visz mind messzebb tőle,

De vigasztal, hogy kísér a Duna.